Bereményi Géza

tanár, képzésvezető
2009/2010., 2010/2011., 2011/2012.
Bereményi Géza
Forgatókönyv- és drámaírás gyakorlat
Életpályája
Vetró Géza néven született (ősapja, Giovanni Vetro talján építőmester a 18. század elején itt telepedett le), majd nevelőapja után Rozner, 24 éves korától újra nevet változtatott: anyai nagyapja után Bereményi a neve. Gimnáziumi tanulmányainak első évét az 1960–61-es tanévben a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Iskolájában végezte el.[1] 1970-ben az ELTE BTK olasz–magyar szakán végzett. 1971-ig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat reklámpropagandistája, majd a Pannónia Filmstúdióban szinkrondramaturg. 1978-tól szellemi szabadfoglalkozású. 1995-ben a szolnoki Szigligeti Színházban rendez Schwajda Györggyel. 1997–2006 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban művészeti vezető, 2006-ban a színház örökös tagjává választotta. 1970-től Cseh Tamás állandó alkotótársa volt. 2012-től a fővárosi Thália Színház főigazgatója. Négy házasságából két leány- és két fiúgyermeke van. Legidősebb lánya, Pásztor Annaaz Anna and the Barbies énekes dalszerzője.
A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: szerző-46, rendező-21.[2]
Regényei, novellái, drámái
- 1970 A svéd király (novelláskötet)
- 1975 Kutyák
- 1976 Poremba
- 1977 Legendárium (regény) (ISBN 9633466350, ISBN 9632706757, ISBN 963271475x)
- 1979 Légköbméter
- 1979 Halmi vagy a tékozló fiú
- 1982 Trilógia (színművek: Kutyák, Légköbméter, Halmi vagy a tékozló fiú)
- 1994 A feltűrt gallér (válogatott novellák) (ISBN 9637666141)
- 1998 Az arany ára
- 2001 Shakespeare királynője kritika
- 2002 Azt meséld el, Pista – Örkény István az életéről (Mácsai Pál társszerző)
- 2005 Laura – a rendszerváltó elit tündöklése és bukása (musical; Jurás Jenő társszerző, a zeneszerző Horváth Károly; a libretto itt olvasható)
- 2013 Vadnai Bébi
- 2016 Versek (Magvető ISBN: 9789631428971)
Dalszövegei, műsorai
- 1970 óta Cseh Tamás számára írt dalszövegei, műsorai 1992-ben Dalok címmel könyv alakban is megjelentek. A Kelet–Nyugati pályaudvar (ISBN 9637977287) Cseh Tamás Frontátvonulás, Jóslat és Nyugati pályaudvar című műsorainak könyvkiadása 1993-ban készült el. A Telihold dalai műsor verseit 1997-ben jelentette meg (ISBN 9639069167). Mintegy 1300 közös dalt írtak.
- 1985 – Udvaros Dorottya Átutazó lemezének szövegírója
- 1987 – Básti Juli – Cserhalmi György Hallgass kicsit lemezének szövegírója
- 2004 – Für Anikó Alattam fák kislemezének dalszövegeit írta
- 2005 – Gerendás Péter Apák könyve lemezén a Váratlan lány dal szövegét írta
- 2005. július 14. – Balás Eszter, Munkácsy-díjas képzőművész életmű-kiállítására az Ernst Múzeumban Cseh Tamás adta elő Bereményi Géza ez alkalomra írt dalát.
- 2006 - Für Anikó Nőstény álom című lemezének dalszövegírója.
- 2010 - A 30Y zenekar "Városember" című albumán a "Jó Január herceg" című dal dalszövegírója.
Filmjei
(saját forgatókönyveiből)
- 1993 A turné
- 2002 A Hídember
- (tévéjáték saját novellájából)
- 2010 Apacsok
Forgatókönyvei
- 1972 Romantika (r. Kézdi-Kovács Zsolt)
- 1977 Veri az ördög a feleségét (r. András Ferenc)
- 1978 Tíz év múlva (r. Lányi András)
- 1979 Utolsó előtti ítélet (r. Grünwalsky Ferenc)
- 1979 A kedves szomszéd (r. Kézdi-Kovács Zsolt)
- 1981 Megáll az idő (r. Gothár Péter)
- 1985 A tanítványok (maga rendezte)
- 1986 A nagy generáció (r. András Ferenc)
- 1987 A szárnyas ügynök (r. Sőth Sándor)
- 1988 Eldorádó (maga rendezte)
- 1988 Malacka kisasszony (r. Mész András)
- 1988 Utak (Fehér György)
- 1989 Meteo (r. Mész András)
- 1990 Potyautasok (r. Sőth Sándor)
- 1991 Vörös vurstli (r. Molnár György)
- 1992 A nagy postarablás (r. Sőth Sándor)
- 1993 A turné (maga rendezte)
- 1997 Szabadság tér 56 (maga rendezte TV-film)
- 2001 A Hídember (maga rendezte) irodalmi forgatókönyv (Can Togay társszerző): ISBN 9638625902
- 2005 Tóth Tamás rendező Gulácsy Lajos ihlette filmje, a Na’Conxipán forgatókönyvét készíti [1]
Díjai
- KISZ-díj (1979)
- a szakmai zsűri alkotói díja a Megáll az idő forgatókönyvéért (1982)
- József Attila-díj (1984)
- SZOT-díj (1986)
- Balázs Béla-díj (1989)
- Filmkritikusok díja, Filmszemle fődíja (rendezői és írói), A legjobb európai film díja (Eldoradó című filmjéért) (1989)
- Magyar Művészetért díj (1992)
- Déri János-díj (1993)
- Huszka Jenő-díj (Az év könnyűzenei szövegírója) (1997)
- Zala Megyei Alkotói-díj (1998)
- Komárom-Esztergom megye millenniumi drámapályázatán I. díj az Arany ára című „piaci játékáért” (1998)
- Pro Urbe Budapest (Cseh Tamással közösen, „Budapest művészeti életében egyedi eszközökkel vállalt küldetésük elismeréseként”) (1998)
- Kossuth-díj (2001)
- Szép Ernő Jutalom, drámaírói életművéért (2003)
- Prima Primissima díj (2011)
- Józsefváros díszpolgára (2013)[3]
- A Magyar Érdemrend középkeresztje (2014)
- Artisjus Életműdíj (2014)[4]
- Petőfi Zenei Díj – Életműdíj (2016)